Öveges Tábor 2018.08.21-26.

Hagyományainknak megfelelően az idén is sor került a nyár végi „Öveges tábor” megszervezésére 2018. augusztus 21-26. között. A tábor fő résztvevői a „Csipetkék” voltak, akiket az „Öreg diákok” és a pedagógusok segítettek a programok alatt.

A GINOP -6.2.3-17 projektnek köszönhetően hosszabb ideig tartó tábor, gazdagabb lehetőségek várták a gyermekeket. A tábor célja az iskolai közösség építése, játékokkal, kirándulásokkal, vidámsággal. Emellett fontos feladatunk volt az egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások keretében a részképesség zavarral küzdők, a tanulásban akadályozottak, a hátrányos helyzetű, a nem megfelelő szülői támogatást kapott tanulók segítése, felzárkóztatása, a következő tanévre való kondicionálása, esetlegesen a javítóvizsgára való felkészítése. A drámapedagógia eszközeivel a fantáziájuk, a kreativitásuk kiaknázása, a verbális kommunikáció és a nonverbális kommunikáció fejlesztése.

A programba bevont tanulók száma 90 fő, a pedagógusok száma pedig 19 fő volt.
Délelőttönként „nyomoztak”, logikai, ügyességi játékokat játszottak, origamiztak a fejlesztő pedagógusokkal a táborlakók. Az iskola pszichológusa az önismerethez, a kommunikációs technikákhoz adott ötleteket számukra.

A sport, a mozgás nemcsak a kollégiumi lehetőségeket- ping-pong, íjászat, petang, csocsó – jelentette, hanem a Kislődi Kalandpark kihívásait, izgalmait is.

A veszprémi állatkert varázsa, a Tropicarium, a Csodák palotája rejtelmei pedig még fokozták a tábor résztvevőinek hangulatát, gazdagította látókörüket a budapesti kirándulás.

Színes volt az iskolai programkínálat is: Koncertet hallgattak, filmet néztek, tűztáncban gyönyörködtek, táncházban vettek részt a táborozók.
De az a legfontosabb, hogy ezt mindet együtt csinálhatták végig Öveges diákként diáktársaikkal, nevelőtanáraikkal, osztályfőnökeikkel.

Szervezők